Vége a káosznak: Sam Altman visszatér az OpenAI élére
Az igazgatótanács öt napon át tartó puccskísérlete után a vezetők visszaülnek székükbe.
Az igazgatótanács öt napon át tartó puccskísérlete után a vezetők visszaülnek székükbe.
A közel 6%-kal emelkedett az olajár a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatt, a Brent a február óta legmagasabb heti emelkedést könyvelte el.
Már látszik a fény az alagút végén a folyamatos visszaesést mutató szegmens számára.
A hét első felében határozott hangulatjavulást láttunk a tőzsdéken azzal párhuzamosan, hogy a kötvényhozamok elkezdtek visszahúzódni. Tegnap viszont a vártnál gyengébb inflációs adat jött az USA-ból, ami felerősítette a kamatvárakozásokat, így a részvénypiacok ismét lefelé vették az irányt. Ezt követően az ázsiai piacok is estek, míg Európában szintén esés látszik. Az USA-ban ma indult hivatalosan […]
Akár 7,9 milliárd dollár kártérítéssel végződhet a japán játékcég digitális áruházának díjszabását kifogásoló kereset.
A Ferrari, a neves luxus sportautó-gyártó elkezdte elfogadni a kriptovalutát fizetőeszközként az Egyesült Államokban. A vállalat azt tervezi, hogy ezt a kezdeményezést Európára is kiterjeszti, reagálva a tehetős ügyfélkör igényeire – mondta Enrico Galliera, a Ferrari marketing és kereskedelmi igazgatója – írja a Reuters.
Az Apple karácsonyi kisfilmje mementót állít a főnöki álca mögött rejtőző (kis)embernek, na meg a kreativitásban rejlő erőnek.
Az egész világon gyors ütemben terjednek az azonnali fizetési rendszerek, melyek különösen azokban a régiókban tarolnak, ahol a kártyás fizetés, az örökölt infrastruktúra fejletlen volt: nem véletlen, hogy 2027-re már az elektronikus tranzakciók több mint fele várhatóan az ázsiai régióban zajlik majd. Ugyanakkor Európa, az európai szabályozási szervek még mindig iránymutatást adnak a világ többi […]
Az elégedetlenkedőknek nem jártak a juttatások – szól a vád.
Az elmúlt egy évben valósággal elszállt az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk, a cukor ára, a tőzsdei árfolyam szeptemberben 12 éve nem látott magasságba emelkedett. Az árakat felfelé hajtja, hogy miközben a globális kereslet folyamatosan emelkedik, a fő termelő régiók száraz időjárása nem kedvez a termésnek, és most a világ második legnagyobb cukortermelője, India további exportkorlátozásra készül.