Szerző: dm creative innovation

Dübörög a gyorsjelentési szezon, így reagálnak a tőzsdék

Az első negyedéves gyorsjelentési szezoné ma a főszerep a tőzsdéken, vagyis a vállalati hírek befolyásolják a nemzetközi befektetői hangulatot. Tegnap tette közzé legfrissebb számait a Google anyacége és a Microsoft is, ma pedig a Facebook anyacégének az eredményét ismerhetjük meg. Mindemellett viszont aggasztja a befektetőket a First Republic Bank tegnapi jelentése, mely szerint masszív betétkivonást […]

Continue Reading

Jelentős osztalék kifizetéséről döntött a Duna House közgyűlése

Ma tartotta a Duna House a közgyűlését, ahol 3,83 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Ebből a törzsrészvényekre 3,69 milliárd forint, a dolgozói részvényekre pedig 146 millió forint jut – ismertette a közgyűlési határozatot a Duna House Holding Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Continue Reading

Szárnyaltak az amerikai indexek

Az európai tőzsdéken mérsékeltek voltak az elmozdulások, a nagy sztori most a magyar részvénypiacon van, nagy forgalom mellett száguldott az OTP és a Mol is, miután a kormány szigorításokat jelentett be a befektetési alapoknál. 2023. július 1-től a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának ez pedig megmozgatta a […]

Continue Reading