Kevésbé hűségesek a Pixel mobilok tulajdonosai
Legalábbis az Apple és Samsung okostelefonjait választó felhasználókhoz képest.
Legalábbis az Apple és Samsung okostelefonjait választó felhasználókhoz képest.
A hype és a mesterséges hiánygerjesztés a cég két legfontosabb marketingeszköze.
A bizonytalan nemzetközi hangulat ellenére töretlen az Nvidia lendülete, a cég pedig a mai emelkedéssel közel került ahhoz, hogy átvegye az Appletől a második helyet a világ legértékesebb vállalatainak listáján.
A keresőóriás megszünteti az adatmigráláskor felszámított kilépési díjat.
A délelőtti óvatos emelkedést követően délutánra lefordultak az európai tőzsdék, a tegnapi történelmi csúcsot követően pedig közel 2 százalékos mínuszban zárt a magyar tőzsde is. Az amerikai tőzsdéken sem volt felhőtlen a hangulat: az Nvidia árfolyama azonban ennek ellenére ismét kilőtt.
Elsősorban a fogyatékkal élőknek lehet hasznos, hogy a nyelvük beviteli eszközként funkcionálhat.
Miután a minap 22,6 milliárd forintos 2023-as pénzügyi veszteségről adott számot a dublini tőzsdén a Nitrogénművek az ott bevezetett 200 millió eurós kötvényre tekintettel, és múlt pénteken a Fitch Ratings, majd ma a Standard and Poor’s is döntést hozott a hitelminősítéséről, megszólalt Bige Zoltán stratégiai igazgató és Bige László tulajdonos.
A készülékek az Alaska Airlines 1282-es járatát ért baleset egyik szerencsés túlélői.
A Windows 11 ősszel érkező csomagjának telepítése kitakarítja a Microsoft által elavultnak címkézett, régebben alapértelmezetten a rendszer részét képező alkalmazásokat.
A pozitív nemzetközi hangulat mellett a magyar tőzsde is jól teljesített ma, így a BUX index újabb történelmi zárócsúcsot állított be.