Az OTP volt a nap sztárja
A hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei zárták pluszban a mai napot.
A hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei zárták pluszban a mai napot.
Az európai tőzsdéken mérsékelt optimizmus jellemezte ma a kereskedést, a kedvező amerikai termelői árindex adatok publikálását követően szakadni kezdett a dollár, valamint határozott emelkedéssel nyitottak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Lengyelországba csapódó rakéta hírére azonban jelentősen elromlott a hangulat a tőzsdéken. Emellett kilőtt a kereskedésben az olaj ára, ami a rakétabecsapódás mellett annak is köszönhető, […]
A hét elején látott eséshez képest a hét második felére pozitív korrekció indult a nemzetközi részvénypiacokon, ma reggel Ázsiában főként pozitív volt a hangulat, Európában mérsékelt emelkedéssel zártak a tőzsdék, Amerikában pedig szintén emelkedtek a vezető indexek.
A Carlsberg közölte, hogy a folyékony CO2 hiánya miatt lehetséges, hogy “jelentősen csökkenteni vagy leállítani” kell a sörgyártást Lengyelországban, mivel a globális energiaválság miatt gondot okoz a sörfőzdék számára az alapanyag beszerzése.
A Wizz Air fontolgatja egy bázis létrehozását Szaúd-Arábiában a királyság légi közlekedési ágazatának fejlesztéséről a kormánnyal idén aláírt megállapodás részeként – mondta a légitársaság vezérigazgatója egy csütörtöki interjúban.
A múlt héten alaposan elromlott a tőzsdei hangulat, a részvénypiacok esése részben a Fed várható kamatemeléseivel kapcsolatos kijelentéseknek és az európai energiaárak száguldásának tudható be. Az európai és az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, a magyar részvénypiacon az OTP vezette az esést.
Miután csütörtök este kiadta az egész Paks II. projekt kulcsfontosságú létesítési engedélyét az Országos Atomenergia Hivatal, pénteken délelőtt megjelentetett az oldalán egy közleményt, benne pedig egy 4 oldalas tájékoztató anyagot is. Ezekben egyrészt elmagyarázta, hogy hogyan jutott erre a döntésre, például a földrengésveszéllyel kapcsolatos vizsgálatok, illetve az osztrák szakértőkkel való egyeztetések után, másrészt azt is […]
Több mint 4 százalékot emelkedett ma az olajár, a befektetők elkezdték árazni azt, hogy a világ nagy olajkitermelő országai hamarosan visszafogják a kitermelésüket.
Két évig tartó munkálatokat követően augusztus 29-től fogad vendégeket a tőzsdén jegyzett Opus-hoz tartozó Hunguest Hotels bükfürdői wellness szállodájának 171 szobás keleti szárnya.
Lehet, hogy a bitcoin árfolyama közel 70 százalékot esett a tavalyi történelmi csúcstól, de jelen esetben egyszerű esésnél sokkal többről van szó – mondta Edith Yeung, a Race Capital egyik partnere. Véleménye szerint bizonyos értelemben az enyhe kriptopiaci tél mindenkit kiszór majd a tőzsdékről, akik tényleg csak rövid távú haszonszerzés céljából akarnak jelen lenni, mondta […]