Category: Techológia

Jelentős osztalék kifizetéséről döntött a Duna House közgyűlése

Ma tartotta a Duna House a közgyűlését, ahol 3,83 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Ebből a törzsrészvényekre 3,69 milliárd forint, a dolgozói részvényekre pedig 146 millió forint jut – ismertette a közgyűlési határozatot a Duna House Holding Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Continue Reading

Szárnyaltak az amerikai indexek

Az európai tőzsdéken mérsékeltek voltak az elmozdulások, a nagy sztori most a magyar részvénypiacon van, nagy forgalom mellett száguldott az OTP és a Mol is, miután a kormány szigorításokat jelentett be a befektetési alapoknál. 2023. július 1-től a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának ez pedig megmozgatta a […]

Continue Reading

Amerikában sikerült pluszban zárniuk a hetet tőzsdéknek

A hét első felében még az amerikai bankrendszer miatt aggódtak a piacok, ehhez képest tegnapra már jelentősen elkezdett javulni a hangulat a nemzetközi tőzsdéken – ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a héten egymás után tették közzé az első negyedéves számaikat a világ legnagyobb technológiai vállalatai, és rendre meg is verték a várakozásokat, ami nem […]

Continue Reading