Megtolta a Foxconn szekerét az új iPhone
A bérgyártó rekord havi bevételről számolt be.
A bérgyártó rekord havi bevételről számolt be.
A Matter az eszközök jobb és biztonságosabb együttműködését ígéri.
Nem kétséges többé, a klímaváltozás elleni harcban eljött a cselekvés ideje, ami a vállalatok számára is azt jelenti, hogy növelniük kell fenntarthatóságukat, ez ugyanakkor üzleti lehetőségeket is rejt magában – mondta el Alexandra Petrujinschi, a Strive Carbon & EAC Tradere a Portfolio Energy Investment Forumon tartott előadásában.
Az energiaválság és az infláció elérte a temetkezési szektort is, emiatt a cégeknek árat kell emelniük, derült ki az RTL riportjából.
Az USA-ban nemrég kedvező munkaerőpiaci adatokat közöltek, de talán a legfontosabb piacbefolyásoló esemény az OPEC-ülés volt ma, a tagországok képviselői 2020 márciusa óta először találkoztak személyesen – a legfrissebb előzetes értesüléseknek megfelelően nagy mértékben, napi 2 millió hordóval vágják vissza a kitermelést az olajhatalmak. Az Európai Bizottság elnöke emellett korábban bejelentette, hogy átmeneti gázár sapkára […]
Nem csak idén, de általánosságban is.
A cég jövőre a Telekom brandet veszi fel minden szolgáltatásnál.
Bár az 5G elvileg megoldja a kapacitásproblémákat, a hálózati topológia a tömegrendezvények során még elvérezhet.
Négyből egy Steam-felhasználó játszik már a legújabb operációs rendszert futtató eszközön.