Profit-hullámvasúton a Samsung
A dél-koreai multit elérte válság szele, három év óta először csökkenhet a cég profitja.
A dél-koreai multit elérte válság szele, három év óta először csökkenhet a cég profitja.
Megszületett a megállapodás a Budapesti Közművek és a munkavállalók képviselete között a fővárosi hulladékszállítási közszolgáltatás újraindulásáról – olvasható az FKF közleményében.
Az Egyesült Államok öt repülőterén elkezdik ebolára szűrni az utasokat, ha azok az érkezésüket megelőző három hétben Ugandában jártak – közölték a hatóságok a CNBC tudósítása szerint.
A hét elején részben a túladottság miatt, részben pedig a gyengülő dollárnak köszönhetően komoly rali alakult ki a tőzsdéken, ennek azonban a megtorpanását láttuk tegnap. Egyrészt a kedvezőtlen gazdasági adatok tettek be Európában, az USA-ban pedig a jegybank képviselőinek szigorú üzenetei rontották a hangulatot. A mai kereskedésben ugyancsak bizonytalanság látszik, hiszen az európai tőzsdék visszaadták […]
A cég kliens üzletága behúzta a féket, hiába ment jól a többi részlegnek.
De jó hír, hogy az árazással sem variált a keresőcég.
A Neeva három hónapig használható ingyen.
A cég egymillió felhasználót figyelmeztetett, hogy illetéktelenek hozzáférhettek a fiókjukhoz.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére pluszban zárta a hét utolsó kereskedési napját a magyar tőzsde, a hazai blue chipek azonban vegyes képet mutattak, emelkedett az OTP és a Richter, esett a Mol és a Magyar Telekom.