Sikerült valami az Apple-nek, ami a többi gyártónak nem
Egyedül a cupertinóiaknál nőtt az eladott mobilok száma éves viszonylatban.
Egyedül a cupertinóiaknál nőtt az eladott mobilok száma éves viszonylatban.
Mától már az eMAG felületén kell keresni a márka korábbi kínálatát.
Megalakult a Gaia-X projekt magyarországi kapcsolati pontja.
Egy év alatt óriásit fordult a világ legnagyobb e-kereskedőjének a szerencséje.
Lehet, hogy ez a cég utolsó ilyen negyedéves jelentése.
Lezajlott ma a kormányinfó, az élelmiszerárstop tegnap bejelentett meghosszabbításának körülményei is szóba kerültek az eseményen, emellett újabb nyugdíjemelést jelentett be Gulyás Gergely miniszter, a jogállamisági eljárás kapcsán pedig úgy fogalmazott, hogy semmi akadálya nincs a helyreállítási alapról való megállapodás aláírásának, illetve a miniszter nem számol azzal, hogy nem kapjuk meg az EU-s pénzeket. “Jogi alapon […]
A Masterplast Nyrt. a 2021. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalék terhére részvényenként bruttó 55 forint osztalék kifizetéséről határozott – közölte a társaság csütörtöki éves közgyűlésének határozatát a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A régióban elsőként mutatott be kutatást a MOME Innovációs Központja a design üzleti felhasználásáról. Az Innovációs Központ az egyetem kutató, fejlesztő, innovációs egysége, és egyben Közép-Európa egyik legnagyobb kreatív-innovációs központja is. Most publikált, Use of design in business című kutatásukból kiderül, hogy a design elsősorban akkor számít a magyar cégeknél, ha termékfejlesztésről, ügyfélszerzésről vagy marketingtevékenységről […]
Az intézkedéssel az esetleges visszaéléseket csökkentenék.
Mostantól a hivatalos cserealkatrészekkel házilag is elvégezhetők bizonyos javítási műveletek.